Ez azonban csak egy az AITIA Zrt. legújabb fejlesztései közül, hiszen a cég a mesterséges intelligencia kutatásától és fejlesztésétől kezdve egy sor olyan távközléssel és internettel kapcsolatos informatikai megoldást tervez, amelyek szinte azonnal hasznosíthatók a gyakorlatban.

A 2007-ben és 2008-ban a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50, azaz az ötéves legnagyobb árbevétel növekedést elért verseny hazai 2., illetve 3. díjával elismert, illetve 2008-ban az Üzlet és Siker magazin országos pályázatán fődíjas vállalat alapítójával, elnök-vezérigazgatójával, Tatai Péter címzetes egyetemi docenssel beszélgettünk.   

 

- Az egyetem elvégzése után 20 évig dolgoztam a Távközlési Kutató Intézetben, ahol professzionális híradástechnikai berendezések kutatás-fejlesztésével foglalkoztam. Mi kezdtük el a hazai telefonhálózat digitalizálását, és a kutatási eredményeink a Telefongyár, illetve többi hazai híradástechnikai cég gyártmányaiban jelentek meg. Ezért számomra már akkor természetesnek számított, hogy figyelni kell arra, mikor és hogyan hasznosíthatók a kutatás eredményei. Az életben amúgy kétféle megközelítés létezik. Vannak, akik úgy dolgoznak, hogy kitalálnak valamit, és amikor megcsinálták, megpróbálják eladni. Ami vagy sikerül, vagy nem. Ez tehát a nehezebbik út. Mi viszont abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy jó lóra tettünk, amikor több mint tíz évvel ezelőtt elkezdtünk a mobil telefóniával foglalkozni, hiszen az olyan ütemben fejlődik, hogy több az igény, a megrendelés, mint amennyit teljesíteni tudunk. Ezen a területen egy-két hónapos határidőre mindennek meg kell lenni.

 

- Inkább feltaláló típusú mérnöknek tartom magam, aki szeret mindig új dolgokkal foglalkozni. Bár vonzódom a matematikához is, és húsz évet tanítottam az egyetemen, nem érzem magam tudósnak, még kevésbé üzletembernek. A Távközlési Kutatóintézetben azonban a kutatások eredményei soha nem csak a publikációk, hanem konkrét berendezések voltak. A helyzet a 80-as évek közepén kezdett romlani, amikor egyre többen - már az intézeten belül is - a magánvállalkozások felé fordultak. Én mindig is egy barkácsoló típus voltam, szerettem azt, ha az, amit csinálok, működik, látható, megfogható. Szükség is volt az ilyen plusz munkára, mert azokban az időkben egyszerűen nem éltünk meg a fizetésből. Előfordult, hogy öt helyre dolgoztam egyszerre amellett, hogy a Távközlési Kutatóintézetben osztályvezető voltam. Cégeknek terveztem hardvert, és öt évig fordítottam cikkeket a japán nyelvű híradástechnika szaklap amerikai kiadásába. Egy japán újságban bukkantam rá, hogy fordítót keresnek. Ezt nagyon jól fizették. Sokkal jobban, mint az angol és német nyelvű fordításaimat.

 

- A fiam, Tatai Gábor, aki informatikus, segített és úttörő munkát végzett a cégalapításnál. A  Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozó kollégáimmal csatlakoztunk hozzá, és az általunk fejlesztett berendezések, rendszerek értékesítését fokozatosan áttettük az Aitiába, mert a nagyobb rendszereink fejlesztését, támogatását csak céges keretek között lehetett megoldani. Az önállósodás mellett szólt az is, hogy korábban a nagyobb gyártó cégektől kapott pár százalékos részesedésünk rendkívül alacsony volt, voltaképpen még az önköltséget sem fedezte. Egy külső cég elvitte a profit 90-95 százalékát a gyártás és értékesítés fejében. De még ennél is lényegesebb, hogy ily módon elvész a közvetlen kapcsolat a felhasználókkal, márpedig ez alapvető fontosságú a továbbfejlesztés és a jövőbeli termékprofilok kialakítása során. Ráadásul az egyetem, amely kezdetben - a 80-as és 90-es években - barátságos környezetet biztosított a vállalkozás jellegű munkákhoz, fokozatosan megnehezítette, majd gyakorlatilag lehetetlenné tette az ilyen jellegű tevékenységet. Ezért most az egyetemen már csak a pályázati és innovációs  kutatásra szorítkozunk. Ugyanez a helyzet az ELTE keretében működő csoportunkkal, ahol kizárólag kutatási munkák, valamint - pályázati keretek között - szoftver fejlesztések folynak. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a magyar állam és az Európai Unió komoly pénzekkel támogatja a kutatást, ami sokat segít nekünk is, de a pályázati rendszer szabályait meghatározók nem eléggé veszik figyelembe a pályázók javaslatait, így az eredmények messze elmaradnak attól, amit a források lehetővé tennének. Tehát a rossz szabályozók és a hivatalok ésszerűtlen nehézkessége és lassúsága az egyik döntő oka az alacsony pályázati hatékonyságnak.

 

- Általában mindenki örül, ha hasznosulnak az eredményei, de a piaci értékesítés inkább a marketinges-saleses kollégák feladata, amelybe természetesen a fejlesztőknek is be kell segíteniük. Az igazán nehéz dolog annak a felismerése, hogy mire van fizetőképes piaci igény. Néha bizony kompromisszumot kell kötni abban, hogy mit szeretnénk csinálni, és rövid távon mit lehet eladni, mert e nélkül nem lehet a kutatást finanszírozni.

 

- Sajnos, igen. Az egyetemeken nagyon ésszerűtlenül és meggondolatlanul  leépítették a 90-es években még jól működő ipari kapcsolatokat. A vállalkozói szellem és a gyakorlati alkalmazások  szinte teljesen kikerültek az egyetemekről, ami a - szerintem - téves elképzelések alapján meghatározott ösztönzőkre, pénzügyi szabályozókra vezethetők vissza. Való igaz, hogy külföldön is az egyetemek inkább az elméleti munkára és az alapkutatásokra szorítkoznak, de ott általában ipari vagy állami támogatással komoly kutatóhelyek működnek, míg nálunk szinte megszűnt a korábban tűrhetően működő ipari kutatóintézeti hálózat, és most - sajnos - az egyetemekről is jórészt kiszorult a gyakorlatiasabb, temékorientált K+F tevékenység.

 

- Az organikus fejlődés lassúbb, de biztosabb, mint a kockázati tőke bevonásával elért eredmény. A hatékonyság alapja a kiváló képességű, nagy tudású  és motivált munkaerő. Mi szerencsések vagyunk, mert sok ilyen kollégánk van. Ez betudható az egyetemi háttérnek is. Minden vezető kollégánk oktat egyetemen is, sokan pedig úgy kerültek hozzánk, hogy kiemelkedő képességű hallgatóként tűntek fel a látókörünkben.

 

- Sokan leírták már, hogy a gazdasági fejlődést az oktatásban kell megalapozni. Én is ezt vallom. Ezen túlmenően azonban a másfél éves japán kutató utamon is fontos tapasztalatokat szereztem, felfedezni véltem a sikerük egyik titkát.

Azt hiszem, nálunk a saját szakterületén majdnem mindenki fel tudna sorolni legalább pár tucat dolgot, amit szerinte az arra illetékesek nem jól csinálnak, és  lenne javaslata arra, hogy miként kellene jobban csinálni. Mégis beletörődünk az adott helyzetbe, mert többnyire senki nem kíváncsi a véleményünkre, javaslatainkra, vagy nincs hol és kinek elmondani azt. Ugyanakkor általában arról is meg vagyunk győződve, ha el is mondjuk, valószínűleg akkor sem történik majd semmi. Ezzel szemben Japánban minden alkalommal nagy vihart kavartam a javaslataimmal, amelyeket az illetékesek alaposan elemeztek, és vagy elmagyarázták, hogy náluk az adott dolog már jobban működik, vagy a jobb javaslatokat meg is valósították. Ezzel elérik, hogy - a lehetőségekhez képest - általában minden jól működjön, az emberek többsége pozitívan álljon a vezetőség és a hivatalok tevékenységéhez, ne pedig gyanakvással és ellenségesen, amint az nálunk jellemző.

 

- A szívem szerint a japán módszert támogatom, de lehet, hogy eléggé elfoglalt vagyok ahhoz, hogy minden jó ötletet sikerüljön megvalósítani. Az ajtóm azonban állandóan nyitva áll mindenki előtt, bárki, bármikor bejöhet a javaslataival. Kapok is nagyon sok jó javaslatot, és persze kritikát is, amit szívesen fogadok. Nyugodtan mondhatom, hogy nálunk nincs távolság a vezetőség és a munkatársak között.   

 

- Érdemes nyitott szemmel járni, és ha valamely ismerős területen fizetőképes igény látszik, akkor rá kell mozdulni, utána kell járni, még ha ez sok  tanulással, erőfeszítéssel, esetenként paradigmaváltással jár is. Ha a meglévő tudásunk nem kelendő, akkor nem ezen kell keseregni, hanem új területek felé kell elmozdulni, amelyekre van igény. A mi szakterületünk - a távközlés, a hálózati  szoftverek stb. - rendkívül gyorsan fejlődik, ezért hozzászoktunk, hogy folyamatosan kell tanulnunk, mert a rutin, a sok éves tapasztalat nem elegendő. Emellett azonban egy kis szerencsére és jó emberi kapcsolatokra mindig szükség van.