A Távközlési és Médiainformatikai tanszék Kozma Lászlóemlékérmet adományozott Tatai Péternek a tanszéken kifejtett magas színvonalú oktatói, kutatói és iskolateremtő tevékenységéért.
A találkozó célja volt, hogy a meghívottak kezdeményezéseik és együttműködésük révén korszerű technológiai megoldást találjanak az Észak-Virginia régiót sújtó logisztikai problémákra.
Telekommunikációs hálózatok egységesítéséről szólt a kilencedik Csendes-óceániai Hálózati Működés és Menedzsment Szimpózium (APNOMS, Korea), amelyen Varga Pál előadást tartott.
Új amerikai értékesítési csatornák kiépítéséről tárgyalt Tatai Gábor. Mindemellett szimulációs rendszerek témakörben Gulyás László ismét jeles felkéréseket kapott.
Boborján Beszélgető Robot - BoBert - ismét bemutatásra került a sérült gyerekek számára vicceket generáló szoftverek mellett. Az Index szerint a karakterhez illeszkedő program visszaadja Boborján egyedi stílusát.
Az érzelmi számítás felhasználási területei kapcsán írt az Index a beszélő robottechnológiáról, amit Tatai Gábor vezette kutatócsoport fejlesztett ki Magyarországon.
A játékprogramok területén felhasznált, napjainkban azonban már az animációs filmgyártás során is egyre elterjedtebb multi-ágens rendszerekről írt azIndex. A szimulációk bemutatása során az Agent Portál (www.agent.ai), és ágens modellünk is bemutatásra került.